Kánikulában a Tokaji Kovács tavon

Kaptunk egy levelet Ramontól, leirta hogyan töltöttek el horgásztársával 4 napot egy számukra ismeretlen, ám annál szimpatikus tavon.

Köszönjük a fotókat és gratulálunk!;)

Idén nyáron Mallár Balázs barátommal a Tokaji Kovácstavat választottuk közös horgásztúránk helyszínéül. Augusztus 6-tól 9-ig a hármas faház volt ideiglenes szállásunk, amit már jó előre, még tavasszal lefoglaltunk. Sokat hallottunk már a tóról, azonban érkezésünkkor szembesültünk igazán azzal, hogy milyen szép, gondozott környezetben található, mennyire felszerelt a horgászok számára: esőbeállók, kiépített zuhanyzó, teljesen felszerelt horgászbolt és még sorolhatnám. Természetesen a halakra is gondolva minden beállónál bölcső és matrac található.

Érkezésünkkor igazi kánikula fogadott minket, ami mondanom sem kell a halak kapókedvét is nagyban befolyásolta, ahogy a helyiek mondták „finnyásak ezek a halak ebben a nagy melegben ) Hallgatva a tapasztaltabbakra először kísérletezni kezdtünk, egymástól két teljesen eltérő etetést alakítottunk ki és mind a hat botunkra különböző csalikat tettünk fel.

A bedobásokat követően nem kellett sokat várnunk és egy 6-os körüli (a stégnél végül sikerült meglógnia) amur húzta el a Horse Baits - Chili Out bojlit. Ezt követően sorban 5kg-os Tok, 9 kg-os amur és egy 6.60-as ponty érkezett ugyanerre a bojlira. Ezután már céltudatosan ezt az igazán karakteres csípőst íz világot helyeztük előtérbe a horgászatunk során. Bár itt megjegyezném, több korábbi beszámolót is olvastam arról, hogy Tokajban igazán jól működnek ezek a golyók. Mindenesetre estig sok szép halat sikerült még néhány kép elkészítéséig a partra terelnünk.

Másnap hamar rá kellett jönnünk, hogy a halak ebben az időben valóban finnyásak és a további sikeres horgászat érdekében váltanunk kell, variálnunk kell az ízek között. Balázs volt az első, aki a Horse Baits - Onion Express golyókra váltott. Döntését nem sokkal ezután egy gyönyörű 11 kg-os tükrös igazolta.

A továbbiakban horgászatunkat már eszerint építettük fel igyekeztünk mindig megtalálni halaknak éppen ízlő csalikat. Volt, hogy szinte óránként változott mivel lehet őket horogra csalni, azonban szerencsére nekünk is volt miből választanunk. Így személyes kedvencemmel a BLM Liverrel és az ajándékba kapott Squid fruit bojlikkal is sok szép halat sikerült megfognunk. Éjszakánként nem igazán volt mozgás, meg hát a folyamatos kánikula is megviseli a horgászt így ezt az időszakot inkább pihenésre használtuk.

Összességében nagyon jó horgászaton vagyunk túl. Végül 48 db halat sikerült mérlegelnünk 335,12 kg összsúlyban. A halak 80 % át a HorseBaits bojliknak köszönhetjük.

Köszönjük szépen HorseBaits és Tokaji Kovácstó!

Üdvözlettel: Keleti Ramon

 

  • 11013518_491708180997653_6209997324629330566_n
  • 11880438_491707974331007_6329213558662707927_n
  • 11885057_491708240997647_695170092377902199_n
  • 11885384_491708077664330_5205281233699737835_n
  • 11891232_491708087664329_5341404548651455524_n
  • 11891264_491707907664347_6999897663189504193_n
  • 11902448_491707910997680_3680864371332088004_n
  • 11902506_491708200997651_833887993207476749_n
  • 11903901_491708270997644_5895361394937731488_n
  • 11923575_491707877664350_6799222145189965859_n
  • 11953116_491707934331011_5035387952999183059_n
  • 11953194_491708197664318_5695488853757685984_n
  • 11954838_491708250997646_3836205469958323466_n

Simple Image Gallery Extended